.
.
.
.
________________________________________________________________________
Szeretem csizmád kopogását,
a porzó havat, amiben jársz.
A viharokat, miket nekem küldesz,
és ezt a kínzó légszomjat, mert tőled jön,
szeretem.
Szeretem azt az átkozott estét, ott a várudvaron,
a gyümölcsöst, mit nem mutattál meg nekem.
Szeretem dacodat, dühödet,
szeretem türelmetlenséged, mi kövér
fürtökben lóg le rólad.
Tudom, vonzódásom térben és időben hiábavaló.
És az sem segít, hogy én találtam ki a szerelmet,
valamikor, a nyolcadik napon.
De ne rázd a fejed,– azt nem szeretem.
Az én-szavak megvetemednek a létben,
és toroktól lefelé.
Hidd el, tudom mit beszélek, miért, s kinek.
Amióta szeretlek, semmit sem tudok
biztosan.
De ha nem hiszed, az sem érdekel.